Egyél sütit lelkifurka nélkül!

Jut is eszembe, nem meséltem, mi lett a paleoelőtti vérkép eredménye. Szóval azért kötöttem ki orvosnál, mert meggyőződésem volt, hogy tutira kinyírtam az anyagcserémet valahogyan. Vagy összeomlott magától, nem tudom, de majd az orvos megmondja. Nagyon aranyos és kedves volt egyébként a doktornő. Mindenfélét kérdezett, éreztem, hogy tényleg fel akarja deríteni a dolgokat. Gyerekkori elhízás, étkezési szokások, életmód, stb. Hát igen, mindig is duci voltam, már kisbabának is. Azt mondta, azért az is sokat számít ám, milyen géneket hoztunk magunkkal. Én ezzel nem is vitatkozom. Apai és anyai ágon is a nők mind jó húsban vannak-voltak. Mondjuk, enni is szeretnek. De láttam én már sovány nőt is, akinek folyton rág a szája. Milyen igazságtalan is az élet. Szóval vettek vért éhgyomorra, majd zsemle-tej után két órával. Szept. 19.-ére voltam visszarendelve. A doktornő széles mosollyal fogadott, hogy hát igen, ezt nevezik egészségesen túlsúlyosnak. Minden értékem a normális sávban van. Tanácsképpen elmondta az ilyenkor szokásos többször de keveset útravalót meg tulajdonképpen tényleg jó dolgokat. Mivel én ekkor már a nyolcadik kilónál tartottam mínuszban, elmondtam neki, hogy én biza féltem attól, hogy mire visszajövök, még nehezebb és fáradtabb leszek, hát kutakodtam a neten és találtam egy jó kis diétát, szénhidrát-laktóz-glukózmentest, és hogy nagyon bejött nekem. Érdekes, nem mertem kimondani, hogy paleolit...  Örömmel gratulált, és azt mondta, ha ez nekem így bejött, akkor rendezkedjek be arra, hogy most már mindig így fogok élni, és meglátom, szépen le fogok fogyni. Sose tűzzek ki magam elé irreális célt, hogy rövid idő alatt megszabaduljak minden feleslegemtől, csak szép türelmesen bandukoljak az áhított eredmény felé. Teljesen igaza van, a türelmetlenségem eddig mindig hátat fordíttatott minden megkezdett vállalásnak. Viszont most más a helyzet. Nem a fogyás a célom, hanem az egészség, a fittség. A fogyás viszont plusz ambíciót ad. Ráadásul feltűnően sima lett a bőröm. Nem tudnám megmondani, milyen volt előtte, addig sem voltam ragyás vagy érdes. Mégis, valahogy a selyem és bársony jut eszembe meg a Níveareklám. Nem kell ide semmiféle kence. Szóval engem örömmel tölt el az, hogy ezek szerint a szervezetem a korábbi, viszonylag egészségtelen táplálkozást nem torolta meg rajtam. Azért mondom, hogy viszonylag, mert igazából eddig is a zöldségeket preferáltam, meg a könnyedebb ételeket. Mégis, azért szerintem minden tiltott, illetve rossz ez a szó, mert nem tilalomról van itt szó, szóval minden megbetegítő alapanyagból fogyasztottam naponta. Hol tejet, hol sütit, hol gabonát. Még ha nem is egyszerre, de minden napra jutott valami. Szerencsére nem vittem annyira túlzásba, hogy súlyos betegséget kreáljak magamnak. Viszont most már erősen érdekel, hogy vajon a paleolit diéta mellett vajon hogyan alakul a vérképem? Jövő héten be vagyok osztva időszakos orvosi munkaalkalmassági vizsgálatra, ahol van lehetőség vérvételre is, ha kérem. Hát kérni fogom. És majd elmesélem, hogy miből mi lett. Lehet, hogy két hónap még nem ad szignifikáns eredményt, de én mégis valahogy úgy érzem, javulnak az értékek. A jó is lehet jobb, nem?

Hazafelé annyira jó kedvem lett, hogy beballagtam a bioboltba és vettem egy fél kiló nyírfacukrot és őrölt kardamúmot. Számoljunk. Fél kiló nyírfacukor 1370 Ft. Mennyi cukrot is fogyasztok? Kávét sosem cukroztam, teát sem. Ha lekvárt főztem, akkor vettem nagyobb mennyiséget, illetve süteményekbe sütinként 20 deka plusz a krémbe is. Most a sütibe kell 4-5 evőkanálnyi. Lekvárt, ha édes a gyümölcs, annak cukortartalmát kihasználva, cukor nélkül készítem. Szóval akkor mi is a drága? Vagy vegyük a gyógyszerek árát, ami a több éves vagy évtizedes cukorfogyasztás eredményeképpen életed végéig szedned kell. Nem csupán a cukorbetegségre gondolok, tönkreteszi a többi méreggel küzdő szervedet is. Vagy a fogorvos.. vagy a műfogsor, aminek az árából egy középkategóriás kasznált kocsit is meg tudnál venni. Szóval? Mi is a drága? 

Mióta paleozom, imádok főzni. Előtte is szívesen művészkedtem a konyhában, szeretem, ha jó étvággyal fogyasztja a családom, amit a tányérra teszek. De most minden étkezés egy művészi alkotás, még nem ettem kétszer ugyanazt, és hidd el, nem drágább az élet így. Igaz, hogy húscentrikus, de most vetíts ki egy szelet húst egy hónapra. Igaz, hogy a krumpli nem drága, de a káposzta, a tök sem, vagy a sárgarépa. Azt hiszed, hogy nem fogsz tőle jóllakni? Dehogynem! Én kevesebbel beérem, mint azelőtt. Lehet, mindennek az az oka, hogy a függőséget okozó szénhidrátot és gabonákat száműztem az étrendemből. Meg az életemből. Ezek éhessé tesznek, vagyis, bár jóllaksz tőle, hamar visszazuhan a fellőtt vércukorszinted, és megint elővesz az éhség. Gondolj csak a nokedlire vagy a sztrapacskára. Ugye, milyen hamar megéhezel utána? Hát ezért. Én is nagyon szeretem, de ma már tudom, hogy besokkolom vele a hasnyálmirigyemet. És bizony, ettem nokedlit, méghozzá zablisztből. Mivel a zab glikémiás indexe alacsony, vagyis nem nyomja fel gyorsan és soká az inzulinszintet, olykor, persze nem naponta, megengedheted magadnak. Bár kicsit más az íze, de finom, és hosszan jóllakott maradsz tőle. Magokat daráltam, felvert tojásfehérjével és egy kis mézzel, sütőporral elkevertem, és megsütöttem. Hihetetlen, milyen mennyiségű sütireceptet találtam. Keresgélni kell, és rengeteg tippet kapsz. Főleg, ha felveszed a kapcsolatot hozzád hasonlóan nyitott paleoéletmódúakkal. Nem is kell kutatni, valahogy én is csak úgy összefutottam velük, és ennek nagyon örülök. Azt hiszem, kölcsönös segítségei vagyunk egymásnak. Úgy érzem, a paleosütik okozták eddig a legnagyobb örömet. Roppant ízletesek, és lelkiismeretfurdalás nélkül ehetek annyit belőle, amennyit megkívánok. Talán kétszer fordult elő velem, hogy "túlettem" magamat, ami azt jelenti, hogy az utolsónál megfordult a fejemben, hogy hú, ezt már nem kellett volna... na és? Fogytam tovább. Viszonylag gyorsan elbánt vele a szervezetem. Ha összehasonlítom a hagyományos, paleoelőtti és a paleos túlevéseimet, akkor azt kell mondjam, hogy a régi gyakoribb volt és bűntudatot, rossz kedvet okozott, nem utolsó sorban hízlalt is. Ma legfeljebb megállapítom hogy hülye voltam, kevesebb marad holnapra. Nem tudod úgy túlenni magad, hogy baj legyen belőle, mert amikor már elégnek, vagy soknak érzed, még akkor sem terhelted le annyira a szervezetedet, mintha egyetlen krémest vagy kakaóscsigát ettél volna. Lehet, hogy azt gondolod, hogy csak bebeszélem magamnak, hogy finom, és azért eszek kevesebbet, mert csak kínkeservesen tudom azt is magamba tuszkolni. Ha ha ha... Ezt egyféleképpen tudod csak meg. Ha kipróbálod. 

Nem kell orvosság.

Soha nem tudtam a magamévá tenni az elvet, miszerint: reggelizz, mint egy király, ebédelj, mint egy paraszt és vacsorázz, mint egy koldus. Mindig ezt a bőséges reggelit ajánlgatták különféle fogyókúrás oldalak, könyvek, kivéve a Testkontroll c. könyv. Bevallom, nekem ez volt az egyetlen fogyókúra, vagyis inkább életmód, amit követni tudtam. Ha megpróbáltam szót fogadni és bőségesen reggelizni, az egész napom arról szólt, hogy arra kellett koncentrálnom, hogy magamhoz térjek. Álmos voltam, fáradt, zavart, hogy tele a gyomrom, és egész nap az evés járt a fejemben. Úgy éreztem, mintha a reggelivel kinyitnék egy ajtót, ami addig többszörösen be volt lakatolva, de elég egyetlen falat, és már nem vagyok biztonságban. Innen kezdve folyamatosan ennem kell valamit, mert mardos az éhség. Az volt a legvéghezvihetőbb, hogy délig nem ettem szinte semmit, csak gyümölcsöt. Így aztán a tudomány abban látta hízásom okát, hogy a szervezetem sínylődik, ezért, amikor munkából hazatérve megettem egy tányér főtt ételt, azonmód raktározni kezdett, mint az őrült. Aztán tűrtőztettem magam újra, majd mikor már mégsem bírtam tovább, estefelé jött a szendvics vagy egy virsli sajttal. Bármi. És szegény testem, csak növelte a biztonsági raktárkészletet. Viszont azért mégiscsak azt kell, hogy mondjam, hogy a paleolit diéta megismerése előtt még mindig a Testkontroll ajánlásai voltak a legjobbak. Jó kis könyv, még a 80-as években olvastam, már akkor is köztudottá kellett volna válnia annak, hogy a tej emberi fogyasztásra alkalmatlan. Ott volt benne fehéren, feketén, megindokolva, levezetve. Furcsa az ember, hogy a kézenfekvő dolgokat nehezebben hiszi el, mint a reklámok, egyéb műsorok propagandáit. Én elhittem, viszont valahogy mindig elfelejtődött egy idő után. Hiába határoztam el, hogy ez nem fogyókúra, hanem életmódváltás. Jött egy húsvét, egy karácsony, költözés, lakásfelújítás, befőzések, egyéb hétköznapi rohanások. És minden visszabillent a váltás előttire. A súlyom is. Azt hiszem, a szervezetemnek többet ártottam ezekkel a váltórohamokkal, mintha nem kezdtem volna bele semmibe. Most, hogy a paleolit diétára találtam, más megközelítésbe kerültek a dolgok. Az indulást az motiválta, hogy összeállt a kép, teljesen logikus lett minden összefüggés a táplálkozás és a szervezet működése, a test reakciói között. A betegségek nem maguktól vannak. Azért mi teszünk a legtöbbet. Lehet, hogy tudtunkon kívül, de az nem mentség. Ha meg már birtokunkban van a tudás is, mégis legyintünk rá, akkor meg aztán tényleg nem kell meglepődni, ha valamelyik túlterhelt szervünk felmondja a szolgálatot. Ketyegtetjük az időzített bombát, aztán csodálkozunk, ha robban. 

Felháborít a fogyasztói társadalom, holott ez logikus következmény. Akár a műszaki cikkekről, a ruhaneműről, járművekről van szó, a cél nem a hosszantartó működés, hanem a folyamatos pótlás. Tehát el kell romlania mindennek egy bizonyos idő után, holott azt már tudjuk, hogy ennek nem kellene így lennie, hiszen ismerjük a 100 éves izzó történetét, vagy az elnyűhetetlen harisnyáét. Amikor a gyártók szembesültek vele, hogy az életünk végéig minket kiszolgáló ketyerék helyett nem veszünk újat, és vagy kitalálnak valami új terméket, vagy csökkentenek a meglévők időtartamán, az utóbbi mellett döntöttek, mérnökök hada dolgozott jó pénzért a rosszabb minőségen. Talán sokan emlékeznek az idősebb korosztályból a 60-70-80-as évek autóira, mosógépeire, hűtőszekrényeire. Ma a szerelő, ha ilyennel találkozik javításra, rögtön ígéretedet veszi, hogy sosem dobod ki és nem veszel újat, mert ezeket meg lehet javítani! Az újakat eldobhatod 5-6 év múlva. Hogy jön ez ide? Hát úgy, hogy az egészségünkkel ugyanez a helyzet. A gyógyszergyáraknak mi vagyunk a bevételi forrás, valószínűleg fontos nekik, hogy azért ne halj meg, mert halott ember nem járkál a gyógyszergyárba, viszont a betegségedet szinten kell tartani. A gyógyszerekkel fenntartod az illúziót, hogy jobban vagy, ha elhagyod, visszabetegedsz. Természetesen nem egy őszi megfázásra gondolok, bár akkor is teljesen felesleges mindjárt tablettákat kapkodni. Ismered a mondást: gyógyszerrel öt nap, gyógyszer nélkül egy hét alatt gyógyulsz ki belőle. Nem azt mondom, hogy az orvosság teljesen felesleges. Dehogy. Szükség van rá. De ha helyesen táplálkozol, akkor lehet, hogy életedben talán egyszer-kétszer, vagy egyszer sem találkozol a háziorvosoddal. 

Az a baj, hogy a helyes táplálkozásról mindenkinek más a meggyőződése. Nekem is más volt. Mindig az aktuális nézőpontot tettem magamévá. Azért mégiscsak elgondolkodtató, hogy egyre egészségesebben étkezünk az ajánlások figyelembevételével, mégis egyre több a beteg, és egyre jellegzetesebbek ezek a betegségek. Én is gyanakdotam rég arra, hogy kell hogy összefüggés legyen a táplálkozásunk és a betegségeink között.  Egy orvost megkérdeztem (gasztroenterológust) egy ismerősöm emésztőszervi autoimmunbetegsége kapcsán, hogy vajon vannak-e ellenjavallott élelmiszerek, vagy amik kifejezetten ajánlatosak.Válaszképpen kicsit megvonta a vállát, és azt mondta, hogy mindent ehet, ami jól esik, és nem érzi azt, hogy felerősödnének a tünetek. A háziorvos valamivel többet mondott, nevezetesen azt, hogy az autoimmun betegségek sajnos az orvostudomány előtt is egy homályos folt, jelenleg itt tartunk, talán egyszer felfedezik a gyógyszert, amivel meg is lehet gyógyítani. Ennyi. Én nem hiszem azt, hogy az orvosoknak direkt úgy tanítanának orvoslást az egyetemen, hogy ez és ez a megoldás, de nektek betegeket kell gyártani, csupán a halál idejét kell kitolni ameddig lehet. Szerintem az orvostársadalom is meg van győzve arról, hogy a lehető legjobb, amit értünk tesznek. Az már más kérdés, hogy sok túlterhelt orvos már nem is rejti véka alá rossz kedvét, feltesz pár stratégiailag fontos kérdést, hogy kiválassza a listában szereplő leginkább ajánlatos medicinát. Egyébként véleményem szerint azért, hogy itt tartunk, nem az orvostársadalom a felelős, hanem a gyógyszergyártók és az élelmiszeripar. Hogy aztán ez egy gonosz és szövevényes érdekkapcsolat-e, azt nem tudom, de az biztos, hogy az élelmiszeripar a legnagyobb hasznot az egészségetelen, illetve az egészségesnek kikiáltott, de lényegében halálos betegségeket okozó termékekből nyeri. Érdemes is reklámra költeni, hisz busásan megtérül. A gyógyszeripar meg ezt a szelet szépen befogja a vitorlájába. Hát én meg kiléptem a szélcsatornából. Nem eszem a szemetet.

Szisztéma kell

Vágjunk bele. Előszöris, mivel nem tehetem meg, hogy fenekestől felborítom az egész család táplálkozási szokásait, csínján kell bánnom az idővel is, meg az energiámmal is. Az természetes, hogy az ember úgy érzi, szeretteit meg kell mentenie a ráktól, a szív- és érrendszeri betegségektől, cukorbetegségtől és minden egyéb nyavalyától, amit a táplálkozásunk mellékvágányai okoznak. Viszont erőszakkal és huszárvágással nem lehet. Példával kell elől járni, hogy követni akarjanak. Tehát párhuzamos főzéssel váltam konyhaművésszé. De szisztéma kell. Nem megy az, hogy teljesen kétféle ételt álljak neki főzni dupla időráfordítással. Úgy kell alakítanom, hogy a lehető legjobban jöjjek ki anyagilag is, időben is, energiával is. Nos, adott a kertben megtermő alapanyag, eltekintve a krumplitól és a babtól, zöldbabtól. Érik a paradicsom, a paprika, magától nőtt mángold, van spenót, sóska. Lecsóbefőzés a program. Azonkívül fagyasztóban általában csibecomb, csibemell és pulykacomb. Ja, meg halak. A csibecombnak rutinosan szedem a bőrét, jó zsíros. Most nem a kutyák kapják meg, hanem felkockázom és kis sóval meghintve kisütöm tepertőnek. Hát... ezt általában el is szoktam ropogtatni főzés közben, annyira finom. A visszamaradt zsírt gyűjtöm bögrében. Ha egészben sütök combot, akkor ez a folyamat elmarad. A lecsó tökéletes köret. Igen, tudom, a paleovolnalat szigorúan betartók között páran dobnak egy-két felkiáltójelet, hogy hiszen a lektintartalom az nem jó!!!! Márpedig ha jól emlékszem, mindkettőben van. Igen, viszont azt hiszem, akkorát váltottam már az étkezésben, hogy ez belefér még, ráadásul úgy készül ez nálam, hogy lehúzom a paradicsom héját, a magját eltávolítom. Reménykedem benne, hogy ezzel jelentős lektintartalomtól szabadultam meg. A keleti "lecsó" pedig a paprika héját sem tartalmazza, ugyanis grillezem, majd szépen lekaparom késsel.Gyorsan megy. Finomabb is sokkal. Ami üvegekbe kerül, az simán felkarikázott paprikával van, még kissé roppanósra főve. Na, és akkor üthetünk bele tojást, csipkedhetünk bele husit, főzhetünk bele cukkinit, padlizsánt. Érik a sütőtök, sült husi mellé fokhagymával párolva, kis sóval tökéletes köret, vagy pürének. Szóval csak annyi kell, hogy a meglévő illetve megengedett dolgokból étel készüljön. A családnak olyanokat főztem, hogy csak a köret legyen más, illetve kihagytam tilos dolgot az én részemből, félretettem, a maradékot pedig folytattam hagyományos módon. Például a töltött paprika levébe nem került rántás, így is finom volt. (A rizs nem javasolt élelmiszer, viszont ebben nagyon kevés van) A székelykáposztát habarás nélkül ettem, úgy is nagyon ízlett. Ha felcsapjuk valahol a Horváth Ilona szakácskönyvet, vagy bármely régi magyar ételeket tartalmazót, akkor rengeteg ötletet meríthetünk, ha eltekintünk a tésztaféléktől és süteményektől. 

Már csak a kenyér volt probléma. Igaz, amúgy sem vagyok kenyeres, de van olyan eset, hogy jó lenne harapni valami szilárdat is. Na meg a sütemények... be kell valljam, édesszájú vagyok, nem kis mértékben. Ha sütöttem valamilyen édességet, hát nem egyet ettem belőle, több kellett a boldogsághoz. Több receptet találtam, de nekem ez a mandulaliszt igencsak drága megoldásnak tűnik. Sebaj, nem vagyok egy elveszett konyhamester, helyettesítek!!! A lenmag nem olyan vészes, a kókuszreszelék sem, a szezámmag sem, zabpehely általában van itthon meg kávédarálóm is, valamint dió, mogyoró. (nem az amit a boltban mindenütt kapsz, hanem az, ami fán terem) Süteménynek tökéletesen bevált a mák-tojás-alma-sütőpor kombinció mézzel. Nem lesz belőle sok, de az az érdekes ebben az egészben, hogy ha elkezdesz paleozni, sokkal kevesebbel is beéred. Teljesen aláírom, hogy a szénhidrát, illetve a zsír és cukor keveréke függőséget vált ki. És csak eszed és élvezkedsz, mígnem több már nem is fér beléd. Viszont ez a mákos dolog, ami a hagyományos kis tepsit úgy egyharnad magasságban tölti ki, mégis egy hétig elboldogított. Két szeletke tökéletesen elég volt egy nap. Aztán a mákos helyett készülhet diós, vagy kókuszos változatban. Közben gyűjtögettem a recepteket, lett avokádós csokikrém, vagy datolyadarálék darált mogyoróval összegyúrva, ráterítve ez a krém, Sacher torta, természetesen cukor helyett mézzel, liszt helyett darált magokkal. Ha nem teszek bele mézet, hanem sót, már meg is oldottam a kenyérproblémát. És nem kell sok ebből sem. 2-3 tojásból készült "piskóta" kitart több napig.

Levontam a következtetést. A paleoétrendre való áttérés egyáltalán nem okoz anyagi csődöt. Sőt! Kevesebb ételtől jóllakunk, amit ugye nem veszünk meg, annak az ára megmarad és másra fordítódik. Tudom, nekem nagy szerencsém van, hogy kertem van és terem a gyümölcs, a zöldség. Mivel van bőven, így nem korlátozom a mennyiséget, úgyis érzem, hogy már nem kell több, jóllaktam. Sokkal változatosabban étkezem, ráadásul örömömre szolgál minden falat, kezd művészetté fajulni a főzés. És a tálalás is. Színesebb az ebéd, ezt szó szerint értem. 

Nem telt el egy hét sem az első naptól, lement 3 kiló. Tudom, a korábbi fogyókúráim tapasztalatai alapján, hogy ettől még nem kell a plafonig ugrálni, még beverem a fejem. Először a visszatartott víz megy ki a sejtekből. De legalább kimegy!!! Eldöntöttem, hogy nem fog érdekelni egyetlen megtorpanás sem a fogyásban, hisz nem elsősorban ezért álltam neki, hanem a megszerzett ismeretek riasztottak el  a korábbi étkezési szokásaimtól. Végülis aztán ez nem így lett, mert igenis érdekelt minden egyes megtorpanás, minden nap ráléptem a mérlegre, hiába fogadtam meg, hogy nem teszem. Viszont nem voltam dühös egyszer sem. Hát mit akarok tulajdonképpen? Két hónap alatt már a nyolcadik kilót fejtegetem le magamról. Mi ez, ha nem eredmény? Főleg, ha még azt is megszellőztetem, hogy elmúltak a szemleragadós, áll-leesős fáradtsági rohamaim. Annyi energia tombol bennem, hogy a korábbi tennivalóimat körülbelül megháromszoroztam. És jóleső érzéssel kuporodok be a fotelba este kileckor a tévé elé a tányérkámmal, amin mindenféle szín fellelhető, és nem csupán szép, de finom is és jóllakom tőle, majd elrágcsálok egy körtét vagy almát, vagy egy fürt szőlőt. Vagy akár egy szelet süteményt. Mert nincsen korlátom, hogy este hatkor kifeszítem a szögesdrótot a konyha elé. Nem kell. Akkor eszem, amikor éhes vagyok. Lelkiismeretfurdalás nélkül. 

Kezdetek

Miután teljesen rákattantam a paleos oldalakra, már biztos volt, hogy én is ősember leszek. Ez nem kérdés. Na, ja... de most akkor hogyan és merre? Szinte semmi perc alatt találtam ezernyi receptet. Aztán vissza is hőköltem azonmód. Azt én értem, hogy vannak amiket nem ehetünk, aztán van, amit lehet, nyilván azokból kell válogatni. De hogy a receptek zöme mandulalisztet tartalmazzon meg kókuszzsír meg kókusztej meg tudomis én... Rögtön le is vontam a következtetést. Tessék, az egészség a gazdag emberek kiváltsága tutira havi nettó ötszázezer fölött. Mindjárt verem is  fejemet a falba. Kész, vége, abbahagyom mielőtt elkezdem? Na ne.. Nyugi, gondolkozz! Első körben jegyezd meg, mit nem ehetsz. Címszavakban. Gabona, tej, cukor, krumpli, kukorica, hüvelyesek. Na, és ezen kívül nincs más? Dehogynem! Minden egyéb, ami ehető. Szóval csirkepörkölt tutira jöhet. Sült husi, különféle párolt zöldségek. És gyümölcsök. Valahogy nem különösebben botlottam bele olyan kitételekbe hogy szigorúan figyelni kell a mennyiségre, csak annyiban hogy ne fetrengjünk ugyebár a fene nagy jóllakottságtól. Megpróbálok erre erősen koncentrálni. Tulajdonképpen, ha belegondolok, a fogyókúrarohamok közötti szakaszt igazából teljes ébrenléti időt kitöltő zabálási rohamok töltötték ki. Viszont azért abban is van ám valami igazság, hogy -ahogyan azt olvastam- a szénhidrát függőséget okoz. Ha jobban belegondolok, azért simán felidézhető, hogy az állandó rágcsálások idején sosem éhséget éreztem, hanem evéskényszert. Hát ez elmúlt. Elkezdtem szépen tartózkodni a tilos dolgoktól, de következetesen ám! És kb. a negyedik napon esett le az hogy én nem azért nem rágcsálok mert a fejembe vettem hogy márpedig nem mérgezem magamat, hanem azért, mert eszembe sem jut. Nem kell. Ha éhes vagyok, eszem. Ha nem, akkor felszabadul egy csomó időm másra :) 

Hát igen. Az idő. Ez a másik problémám. Nyakamon a befőzés, rekeszszámra áll a paradicsom, várva hogy sűrűre főzzem, közben a családnak is főzök, persze nem mindenki ugyanazt szereti és őket még nem fertőztem meg a paleoelméletekkel. Nem lehet ajtóstól rontani a házba. Nekik kell rá kíváncsinak lenni. Nekik kell akarni az egészséget. Szóval így aztán a napjaim úgy néztek ki, hogy munkából haza, az előző este félig megfőtt paradicsomot leturmixoltam, visszatettem főni, aztán nekiálltam a főzésnek, sütinek, paradicsomlé üvegbe töltögetésének, majd végül az én ennivalómnak, ami gyakorta este 8 óra után készült el. Igaz, volt olyan gondolatom hogy ha nem is 6, de azért 8 után már mégsem kéne enni. Bizony volt, hogy 11 óra után költöttem el a vacsit. Persze mert ebbe bele kell jönni, meg kell szervezni a fejemben. Megfelelő sorrend, satöbbi. Első lépésben az volt a cél, hogy be kell tartani, hogy amit nem eszem, azt tényleg ne is egyem. Szerintem ez a legnehezebb pontja az egész áttérésnek. Ugyanis rengeteg a szirén. És sokat énekelnek. Én pedig csodák csodája, következetesen ragaszkodtam ahhoz, amit elhatároztam. Rájöttem, miért. Azt hittem először, hogy az akaraterőm ugrásszerű fejlődésen ment keresztül. Nem. Egyszerűen egészen más volt a motiváció. Korábban mindig fogyókúráztam. Sürgősen és gyorsan és drasztikusan le akartam fogyni. Ezzel szemben ugye mint írtam volt, 40 kiló felesleg lett az eredmény. Még ha jóindulatúan azt mondom, hogy 30 kiló, ne legyünk szigorúak magunkhoz, akkor is sok. Most pedig azért tértem át a paleora, mert 47 évesen elég gáz, ha az ember hatvannak érzi magát és kezd arra gyanakodni, hogy visszafordíthatatlan folyamatok indultak el a szervezetében. Hiába, hogy az agyamban az énkép egész más, hisz állandóan a humoromat csillogtatom (nem mindenkinek tetszik mert kissé cinikus vagyok néha de ez most mindegy), és akkor szembejön velem a tükör és egy öregasszony néz rám hullafáradt tekintettel. Hát sehogy nem passzol a kettő!!! Azt hiszem, hogy a normális életre való törekvés sokkal erősebb a szépségre valónál. És kezemben a kulcs, hogy igenis, meg lehet csinálni. 

Mielőtt....

Igen, hosszú út vezetett eddig, illetve hosszú idő telt el, attól kezdve, hogy az oviban vagy a játszótéren felcsendült a "digidagi, daganat, kergeti a halakat" kezdetű, a mondókálók számára bizonyára vicces és végtelenítve ismételhető strófa. Ma persze felnőttkorban már inkább csak az "á, dehogy vagy te kövér" jótékony véleménynyilvánítással találkozom. DE IGEN, AZ VAGYOK!!!!! 

És nagyon rossz dolog kövérnek lenni. Nem csak kifelé. Folytonosan cipelni, nem elférni, utálni a kirakatokban tükröződő képmást. Megkönnyebbülni, ha egy nálánál kövérebbet lát meg az ember, hogy hálistennek, hogy azért ennyire nem. Rengeteg fogyókúrát kipróbáltam. Huszonévesen klasszul működött a dolog, kis ugrabugrálás, kis diéta, és sutty, két hét alatt 5-6 kiló ágyő! Aztán két gyerek születése után egyszercsak a felismerés. Úristen, rajtam maradt húsz kiló!!!! És kezdődtek a fogyókúrák. Akkor divatba jött a teronac nevű gyógyszer, én nem tudom, mit csinál az, tény hogy tíz kilót úgy ledobtam, mint a huzat, de összevesztem mindenkivel, állandóan ideges voltam, szerintem ha folytatom, rámegy az agyam teljesen. Nem is értem, hogy miért írták fel kérésre. Annyi megjegyzéssel hogy "én nem tenném". Aztán ha nem is ebben a sorrendben, de Atkins-diéta, káposztaleves, különböző fogyasztó kapszulák, teák, szerek, szétválasztódiéta. 

Nekem mindig azzal volt bajom hogy éhes voltam, ezért ideges, hiába bíztam ezerrel. És ha sikerült is pár kilót lenyomorgatnom magamról, feleannyi idő alatt visszajött a duplája. Aztán miután a lánykori súlyomat már 40 kilóval haladtam meg, dagadt a lábam, fájt a fejem, aluszékony voltam, már ha keveset ettem is, csak híztam, fogtam magam és eldöntöttem hogy orvosi segítséget kérek. Elmentem endokrinológiára, mert fejembe vettem, hogy tuti összeomlott az anyagcserém. Vagyis felborult. Szóval hogy valami nincs rendben. Vettek éhgyomri vért, majd egy zsemle és 2 dl. tej elfogyasztása után 2 órával egy újabbat. Igen ám, de a következő időpontig két hónap volt hátra. Meg is ijedtem rendesen. Mit csinálok addig? HÍZOK????  Keresnem kell valami diétát.... és ekkor eszembe jutott egy kollégánk, aki viszonylag rövid idő alatt feltűnően lefogyott. Persze a háta mögött ment a súgdolózás hogy biztos beteg. Volt aki fogta magát és rákérdezett. Na, akkor hallottam először a paleolit táplálkozásról, és azonnal meg is állapítottam, hogy ez az ember nem normális. Azóta eltelt vagy fél év, de lehet hogy egy, és most eszembe jutott... mi is volt az? Hát hol keres máshol az ember mint a fészbúkon?????? Leltem is egy oldalt, de onnan sok info nem áramlott, hát beírtam kérdésképpen hogy mégis hogyan és merre és miképp.... erre belinkelték nekem Szendi Gábor honlapját, alig bírtam felkelni a géptől, csak olvastam és olvastam és olvastam, egyik ámulatból a másikba estem. Szerencsére (fészbúkon, hol máshol) lelkes kis csoportba keveredtem, hol mindenféle kérdésemre választ kaptam-kapok, és komolyan, olyan mintha egy ajtó kinyílt volna előttem és ott van mögötte a TUDÁS. De még csak egy szeletét látom. Hát belevágtam. És most, két hónap elteltével, 7 kilóval könnyebben, fejfájás és fáradtság nélkül, teli energiával az jutott eszembe, hogy rajtam kívül biztosan vannak még útkeresők, akiknek talán majd segít, ha leírom ennek a két hónapnak a tapasztalatait, aztán pedig folytatom a közben szerzettekkel, az esetleges megtorpanásokkal. Talán nekem, magamnak is jó dolog lesz ez a napló, mert ha megfogalmazok egy kérdést, akkor sokszor a válasz is ott van a kérdésben. Mint ahogy a doktornőnek elmondtam, hogy ha szénhidrátot eszem, olyan álmos leszek, hogy a sírás kerülget... és akkor bevillant: AKKOR MEG MINEK ESZEM?????? 

A paleolit táplálkozás nagyon zanzásított lényege: nem eszünk finomított szénhidrátot, glutént, keményítő-, lektintartalmú dolgokat, hüvelyeseket, krumplit-kukoricát... szóval semmi gabona, ja, és tejterméket sem. 

Ilyenkor az első reakció mindig ez: Akkor mit eszel? Hát a többit.... majd elmesélem. Most megyek, elkészítem a vacsorámat :)