Miután teljesen rákattantam a paleos oldalakra, már biztos volt, hogy én is ősember leszek. Ez nem kérdés. Na, ja... de most akkor hogyan és merre? Szinte semmi perc alatt találtam ezernyi receptet. Aztán vissza is hőköltem azonmód. Azt én értem, hogy vannak amiket nem ehetünk, aztán van, amit lehet, nyilván azokból kell válogatni. De hogy a receptek zöme mandulalisztet tartalmazzon meg kókuszzsír meg kókusztej meg tudomis én... Rögtön le is vontam a következtetést. Tessék, az egészség a gazdag emberek kiváltsága tutira havi nettó ötszázezer fölött. Mindjárt verem is fejemet a falba. Kész, vége, abbahagyom mielőtt elkezdem? Na ne.. Nyugi, gondolkozz! Első körben jegyezd meg, mit nem ehetsz. Címszavakban. Gabona, tej, cukor, krumpli, kukorica, hüvelyesek. Na, és ezen kívül nincs más? Dehogynem! Minden egyéb, ami ehető. Szóval csirkepörkölt tutira jöhet. Sült husi, különféle párolt zöldségek. És gyümölcsök. Valahogy nem különösebben botlottam bele olyan kitételekbe hogy szigorúan figyelni kell a mennyiségre, csak annyiban hogy ne fetrengjünk ugyebár a fene nagy jóllakottságtól. Megpróbálok erre erősen koncentrálni. Tulajdonképpen, ha belegondolok, a fogyókúrarohamok közötti szakaszt igazából teljes ébrenléti időt kitöltő zabálási rohamok töltötték ki. Viszont azért abban is van ám valami igazság, hogy -ahogyan azt olvastam- a szénhidrát függőséget okoz. Ha jobban belegondolok, azért simán felidézhető, hogy az állandó rágcsálások idején sosem éhséget éreztem, hanem evéskényszert. Hát ez elmúlt. Elkezdtem szépen tartózkodni a tilos dolgoktól, de következetesen ám! És kb. a negyedik napon esett le az hogy én nem azért nem rágcsálok mert a fejembe vettem hogy márpedig nem mérgezem magamat, hanem azért, mert eszembe sem jut. Nem kell. Ha éhes vagyok, eszem. Ha nem, akkor felszabadul egy csomó időm másra :)
Hát igen. Az idő. Ez a másik problémám. Nyakamon a befőzés, rekeszszámra áll a paradicsom, várva hogy sűrűre főzzem, közben a családnak is főzök, persze nem mindenki ugyanazt szereti és őket még nem fertőztem meg a paleoelméletekkel. Nem lehet ajtóstól rontani a házba. Nekik kell rá kíváncsinak lenni. Nekik kell akarni az egészséget. Szóval így aztán a napjaim úgy néztek ki, hogy munkából haza, az előző este félig megfőtt paradicsomot leturmixoltam, visszatettem főni, aztán nekiálltam a főzésnek, sütinek, paradicsomlé üvegbe töltögetésének, majd végül az én ennivalómnak, ami gyakorta este 8 óra után készült el. Igaz, volt olyan gondolatom hogy ha nem is 6, de azért 8 után már mégsem kéne enni. Bizony volt, hogy 11 óra után költöttem el a vacsit. Persze mert ebbe bele kell jönni, meg kell szervezni a fejemben. Megfelelő sorrend, satöbbi. Első lépésben az volt a cél, hogy be kell tartani, hogy amit nem eszem, azt tényleg ne is egyem. Szerintem ez a legnehezebb pontja az egész áttérésnek. Ugyanis rengeteg a szirén. És sokat énekelnek. Én pedig csodák csodája, következetesen ragaszkodtam ahhoz, amit elhatároztam. Rájöttem, miért. Azt hittem először, hogy az akaraterőm ugrásszerű fejlődésen ment keresztül. Nem. Egyszerűen egészen más volt a motiváció. Korábban mindig fogyókúráztam. Sürgősen és gyorsan és drasztikusan le akartam fogyni. Ezzel szemben ugye mint írtam volt, 40 kiló felesleg lett az eredmény. Még ha jóindulatúan azt mondom, hogy 30 kiló, ne legyünk szigorúak magunkhoz, akkor is sok. Most pedig azért tértem át a paleora, mert 47 évesen elég gáz, ha az ember hatvannak érzi magát és kezd arra gyanakodni, hogy visszafordíthatatlan folyamatok indultak el a szervezetében. Hiába, hogy az agyamban az énkép egész más, hisz állandóan a humoromat csillogtatom (nem mindenkinek tetszik mert kissé cinikus vagyok néha de ez most mindegy), és akkor szembejön velem a tükör és egy öregasszony néz rám hullafáradt tekintettel. Hát sehogy nem passzol a kettő!!! Azt hiszem, hogy a normális életre való törekvés sokkal erősebb a szépségre valónál. És kezemben a kulcs, hogy igenis, meg lehet csinálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése